Döntött a testület, részt vesz a város a szelektív hulladékgyűjtési versenyben

Ne rakosgasd otthon a szelektív hulladékot, hanem add le június 29-ig, hogy nyerhessünk, ill. díjazottak lehessünk a versenyben, ahol az 1 főre jutó hulladék mennyisége alapján rangsorolják a versengő településeket!

Az elmúlt években a Miklósért Városvédő Körrel, más civilekkel és a helyi DK-sokkal több alkalommal szerveztünk önálló szemétszedést, illetve vettünk részt a TeSzedd akciójában. Önkormányzati képviselőként is küzdelmet folytatok az illegális hulladék ellen, több helyszín kapcsán kerestem meg a Kormányhivatalt. Ebben az akcióban is szeretnék szervezni egy szemétszedést (időpont később), előreláthatólag a Duna-partra, ahol a 2023-as Duna-takarításkor azt láttuk, rengeteg az eldobált, illetve a víz által kimosott PET-palack.

Milyen hulladéktípusokról van szó most?

✅ HAK 15 01 01 – papír és karton csomagolási hulladék

✅ HAK 15 01 02 – műanyag csomagolási hulladék

✅ HAK 15 01 06 – egyéb kevert csomagolási hulladék (újság, folyóirat, szórólap, füzet, könyv, tojástartó, csomagoló- és nyomtató papír, PET-palack, műanyag kupakok, tejtermékek kiöblített poharai, tégelyei, élelmiszerek műanyag csomagolása, kozmetikai szerek flakonjai, tubusai, tégelyei, tisztító- és mosószerek csomagolásai, fólia, habosított fólia, polisztirol, tejes és üdítős többrétegű italoskarton, italos fémdoboz, konzervdoboz, fémkupak)

Milyen összegűek a díjak? Kategóriánként, ahol a besorolás a begyűjtés gyakoriságától függ:

I. helyezett: 3 millió Ft

II. helyezett: 2 millió Ft

III. helyezett: 1 millió Ft

➡️ A díj fenntarthatósági, természet-és környezetvédelmi célokra használható fel.

➡️ Gyűjtsd össze, szedd össze, add le!

A lényeg a részvétel és városunk tisztasága, a pénzdíj már csak ráadás!

Döntött a testület, részt vesz a város a szelektív hulladékgyűjtési versenyben