Hőkamerával jártuk be a várost a héten, 33-35 fokos hőségben, a legmelegebb órákban. Leginkább a kíváncsiság hajtott bennünket: Valójában hány fok az elviselhetetlen meleg? Ennél azonban tovább jutottunk, hiszen egyértelműen kirajzolódnak a jó és rossz megoldások, hibás döntések, azonnali beavatkozást igénylő problémák.
HÉV-megállók
Két megállóban jártunk, a József Attila telepen és az Árpád út végében. A minden árnyékolást nélkülöző peron legforróbb pontja 59,3, illetve 56,4 fok, mindkettő fekete aszfaltburkolat. A szintén fedés nélküli jegyautomata gombjai 60 foknál is melegebbek. Az autók karosszériája a parkolókban bőven 60 fok fölé melegszik, de Kálvin téren 71,9 fokos motorháztetőt is mértünk! Meglepetéssel szolgált számunkra, hogy a murvázott pakolófelület (még kikopott állapotban is) legalább 5 fokkal hűvösebb a térkőhöz képest, ugyanakkor azáltal, hogy szinte vakít a fehér murva, a komfortérzetet mégsem növeli.
Buszmegállók
Kétféle megállót vizsgáltunk. A plexifalú, fedett megállók már érzésre is enyhülést adnak a várakozóknak, A Szilágyi Lajos utcában lévő buszmegállóban az 50 foknál is melegebb aszfaltról a buszmegálló árnyékába menekülni igazi felüdülés. Ahol azonban a buszmegálló valójában egyetlen közlekedési tábla a járdaburkolatban, és nincs semmilyen árnyékolás (ilyen a Csépi úti buszmegálló a Tebe sor közelében), ott 56 fokban várakoznak az utasok.
Kerékpárutak
Végig jártuk a hőkamerával a Petőfi utca – Lehel utca – Csepeli út útvonalat, és közel azonos hőmérsékleteket mértünk a napsugárzásnak hasonlóan erősen kitett utakon (55,7, 53,8, illetve 53,2 fok). Megnéztük párhuzamosan a Petőfi utcának azt a szakaszát is, ahol nem került sor az általunk már akkor vitatott fakivágásokra. Ahová éppen odatűzött a nap, az a járdafelület is 10 fokkal hűvösebb, az árnyékos részek kb. 20 fokkal, mint az új Petőfi utcai kerékpárút.
Bónusz: TESCO-raktár
Ha már a környéken jártunk, megmértük a vadiúj raktárépületet is, melynek legmelegebb pontja 53,4 fokos, azaz ugyanúgy felmelegszik, és sugározza a hőt, mint a környező utak. Talán az önkormányzat a településképi hozzájárulás megadásakor (ezt az épület magasépítési engedélyéhez adták ki) megvizsgálhatta volna, milyen hőhatása van a zöld helyett durván 120 ezer négyzetméter egybefüggő tetőfelület és 36 ezer négyzetméter homlokzatfelület kialakításának.
Az eszközről
Ugyanonnan béreltük a kamerát, ahonnan a Telex munkatársai. A színek nem az abszolút, hanem a relatív hőmérsékletet jelzik, azaz a legmelegebb pont mindig piros (fehérbe átmenő), a leghűvösebb pedig mindig mélykék (feketébe hajló). Tehát a mostani méréseinkben volt 40 fokos piros felület és volt 70 fokos is.