HŐKAMERÁVAL A VÁROSBAN III. – Pihenőparkok és játszóterek Szigetszentmiklóson – kánikulában

Sorozatunk utolsó részében három nagy parkot mutatunk be hőmérsékleti szempontból.

Illyés Gyula park

A sok vitát generáló „kampánypark” mórickarajz alapján, kertész szakember bevonása nélkül készült, s ez sajnos meg is látszik rajta. Nyári napokon, napnyugta előtt nincs egyetlen funkciója sem, ami használható volna.

  • A padok 62,1 fokosak.
  • A homokozó felett még egy napvitorla sincs, nem is csoda, hogy 57,5 fokos a homok.
  • A parkoló aszfaltja 52,1 fokos, a fával történő árnyékolásra kísérletet sem tettek.
  • A park közepén található biciklis pálya 56,8 fokos, fa nincs körülötte.
  • A játékasztalokra egész nap ki vannak téve a napsugárzásnak, 58,5 fokosak.

Kéktó szabadidőpark

A mérés idején ketten lézengenek a több hektáros területen. Iskolaszünet van, öröm lenne azt látni, hallani, hogy táborozó gyerekek zsivaja tölti be a parkot – de nem így van. A park ugyanis ebben az időben használhatatlan, ráadásul a mérés időpontjában fű már féllábszárig ér, az egyetlen párakapu alatt pedig bokáig áll a víz.

  • A sportpályák hőmérséklete 60 fok körül van.
  • A játszótéren a fű kikopott, illetve homokkal vegyes a füves talaj, melynek hőmérséklete 54 fok.
  • A kastélyjátszó legmelegebb külső pontja 61 fokos. Belül is pokol lehet.
  • A csúszdák érkezési pontja, ami már jelentősen kopott, 59,3 fokos.
  • Míg játszanak a csemeték, a szülők a 61,9 fokos padon várakozhatnak.
  • A kondiparkban garantált az izzadás, a sötét gumiburkolat 68,2 fokra melegedett fel.

Bucka-tó és környezete

  • A tóra néző padok hőmérséklete 58,7 fok. A facsemeték még sokára adnak árnyékot. Van jó pár magas, lombos fa a területen, oda viszont padot nem sikerült tenni.
  • A játszótéren használt kétféle gumiborítás közül a sötétebb elképesztően felmelegszik, 68,7 fokos volt a hőkamerás mérés időpontjában. A világosabb színűt 58 fokosra mértük.
  • A napvitorlákkal fedett homokozóban, melynek árnyékolásába néhány nagyobb fa is besegít, kellemes, 30 fok körüli hőmérséklet mérhető.
  • A mostohán kezelt, de drágán beszerzett játszóasztal alatt, mellett a fű kiszáradt, kikopott, a talaj 65,7 fokig melegedett fel.

Hogy mi a tanulság? A tervezést, előkészítő munkát sosem szabad megspórolni. A drága játékok, padok, különböző célú pályák használati értéke jelentősen csökken, ha a nyári használat feltételei nincsenek biztosítva.

Képek: https://www.facebook.com/varosvedok.szigetszentmiklos/posts/pfbid02BBPLdT2bPnaPcnr3iwkcCkjJfgfXi8E5tEptD3gcSm2BWgb3ZbVHzCRaorhd3Unjl

HŐKAMERÁVAL A VÁROSBAN III. – Pihenőparkok és játszóterek Szigetszentmiklóson – kánikulában