Képviselő-testületi színes

A 2025. április 24-i ülés összefoglalója:

A SZENNYVÍZTELEP kapacitásbővítésének terveire már 150 millió forintot költött el az önkormányzat. A 4 milliárdos beruházásra viszont csak részben, 1,5 milliárd forintig biztosítanak fedezetet a településrendezési szerződések, a maradék 2,5 milliárd forintra nincs költségvetési fedezet. Joggal kérdezhetitek, miért tervezünk 150 millióért, ha a megvalósítás esélye a nullához konvergál. Megoldásként felmerült az intenzifikálás, ami 1 év alatt, engedélyezési eljárás lefolytatása nélkül hozható tető alá. A testület a Szigeti Vízműveket bízta meg az eddigi tervezési munkák ellenőrzésével, illetve összehasonlító anyag elkészítésével több műszaki megoldásra. Bízunk abban, hogy a most elénk tártnál jobb tervet tesznek le az asztalra.

A kabinetvezető által jegyzett (vagy inkább másolt?) GAZDASÁGI PROGRAMot nem fogadtuk el. Az AI szerint első körben 98%-ban, némi javítás után 80%-ban plagizált anyag eredetijét Attila Jószai készítette 2020-ban. Ez egészült ki néhány súlyos tárgyi tévedéssel – az eredmény silány fércmű. Hogy egy tervből hogy hiányozhatnak költségvetési konzekvenciák, a priorizálás (vagy legalább annak a szempontrendszere) és az időterv, azt nem is értem.

Elvi döntést hozott a testület a NAPRAFORGÓ OVI bezárásáról. Mivel megtudtuk, hogy a Csicsergő Óvoda dolgozóinál – mely az átszervezéssel beolvad a Napraforgó Óvodába – nem járt még sem a hivatal, sem az alpolgármester egyeztetés céljából, csak a vezetőkkel beszélgetett az alpolgármester 11 alkalommal, amit egy kézzel írott, magasba lendített papír igazol, a javaslatot nem tudtam támogatni. Lupa úrtól azt is megtudtuk, hogy az óvodai dolgozóknak kellene kérniük, hogy a színe elé járulhassanak kérdéseikkel. Hát na…

Újra terítéken lesz a RUC (stadiontorzó), arról döntött ugyanis a testület, hogy a polgármester a soron következő ülésen számoljon be arról, hol tart az SZTK a RUC megvalósításával.

Plusz feladatot kapott a belső ellenőr is, meg kell hogy vizsgálja a hivatali személyi jellegű kifizetések szabályosságát.

Képviselő-testületi színes