Megszereztem Nagy János lemondó nyilatkozatát

Ha Nagy János nem írja meg a lemondó nyilatkozatot, amiről eddig csak indirekt formában, a módosított közútkezelői hozzájáruláson keresztül volt információnk, nem történik a TESCO-telken egyetlen kapavágás sem. A Kormány leállította az M0 csomópont építését, Nagy János megoldotta, hogy a TESCO nélküle is megnyithasson. A Magyar Közút az ő nyilatkozata alapján járult hozzá az épület használatbavételéhez M0 felhajtó nélkül. Ketten – Nagy és a Fidesz – nyitottak utat egy logisztikai óriásberuházásnak érdemi közlekedésfejlesztés – M0 csomópont – nélkül.

Rögtön a levél első mondata tényszerűen nem igaz. A CTP nem 2021-ben vette a telket. Tulajdonjogát 2022. június 3-án jegyezték be, de még 2023-ban is fizetett vételárrészletet a Leshegynek.

Nagy János azzal érvel, hogy polgármesterként nem állíthat le egy beruházást, ebből következően hazugság, hogy létezik lemondó nyilatkozat. Mi sosem állítottuk, hogy Nagy a felhajtóról mondott le. Mindvégig azt mondtuk, hogy arról mondott le, hogy a Tesco-raktár használatbavételét kössék az M0 csp. megépítéséhez. A lemondó nyilatkozatának következtében nyithat meg a raktár az M0 csp. nélkül.

Hatósági engedélyezési eljárásban íródott a nyilatkozat, de nem a hatóság megkeresésére. Nagy önszorgalomból mondott le a csomópontról mint a raktár használatbavételének feltételéről. 2022. szeptember 19-én került nyilvánosságra a leállított beruházások listája, Nagy János pedig sietve, 10 nap alatt megírta a nyilatkozatot.

Az utolsó bekezdés szerint az önkormányzat már 2021-ben ismerte a logisztikai bázis okozta forgalmi többletterhelést – a gerincút forgalmát egynegyedével növeli meg a beruházás! Hogy lehetett ilyen adatok birtokában lemondani a felhajtóról?

Megszereztem Nagy János lemondó nyilatkozatát