Nagy Jánost gyanúsítja a NAV Bűnügyi Igazgatósága a kastélyjátszó terveinek ellopásával

Nagy Jánost hivatalosan is meggyanúsították a kastélyjátszó ügyében, szellemi tulajdonjog megsértése miatt.

Ma ő maga posztolt erről, így értesült a gyanúsításról a közvélemény. Hogy esetleg más ügyben is folyik-e eljárás, és történt-e gyanúsítás, azt nem tudjuk.

2023 szeptemberében tettem közzé bejegyzést arról, hogy ismeretlen tettes ellen NAV-nyomozás zajlik a kastélyjátszó ügyében szellemi tulajdonjog megsértése miatt. Akkor elmondtam, hogy tudomásom szerint több egykori és jelenlegi hivatali dolgozót és önkormányzati képviselőt is tanúként idéztek be emiatt, így engem és a Momentum önkormányzati képviselőjét is.

Nagy mostani posztjában azt sugallja, hogy mivel a sajtórészlegen dolgoztam három hónapig, közöm van ahhoz, hogy ő gyanúsítotti státuszba került. Elképesztő, ahogy mindent képes összemosni mindenkivel, és politikát csinál egy szimpla bűnvádi eljárásból, amelynek ő a gyanúsítottja.

A valóság az, hogy január 26. volt az utolsó napom az önkormányzatnál, a képviselő-testület csak január 29-én döntött a játszótérről, és akkor került ki a Facebookra az inkriminált ceruzarajz is.

Nagy csúsztat az eljárás megindításának időpontját illetően is. Azt írja, hogy: „… hirtelen 4 év elteltével, 3 hónappal a választások előtt gyanúsít meg a hatóság, engem. Nem hiszek a véletlenekben, ennyire pedig végképp.”.

A tanúkihallgatási jegyzőkönyvből viszont kiderül, hogy az akta 2021-es. Tehát az eljárás 3 éve tart, nem hirtelen indult.

▪️2020 januárjában Nagy János azzal kereste meg az akkor még működő ellenzéki frakciót, hogy mivel nagyobb beruházás nincs az asztalon, szeretne valami szépet és látványosat csinálni, ami az ő nevéhez kötődik. Bemutatott a frakciónak egy ceruzarajzot a tervezett játszótérről. Az elnagyolt, költségtervezésre teljességgel alkalmatlan rajzot többen is megmosolyogták, és az volt a véleményük, hogy ennek alapján nem lehet 50 millió forintot megszavazni.

▪️Nagy azonban megígérte, hogy a képviselő-testületi előterjesztés rendben lesz. A polgármester ezután a hivatali munkatársakkal elkészíttette az előterjesztést (kommentben olvasható), majd a képviselő-testületi ülésen maga indítványozta az 50 milliós beruházás elfogadását egy ceruzarajz alapján. Az elfogadott határozat Nagy Jánost hatalmazta fel a szükséges beszerzések lefolytatására.

▪️A ceruzarajzot – munkaviszonyom végét követően – a városi FB oldalon és egy hónap múlva a Kisváros újságban is közzétették. Nincs tehát közöm a ceruzarajznak sem a Facebookon, sem a Kisvárosban történő közzétételéhez. Amikor ezek történtek, én már nem dolgoztam az önkormányzatnál.

▪️Később, a tanúkihallgatások megkezdésekor derült ki, hogy a tervek jogos tulajdonosa pert indított plagizálás miatt. Ahogy fentebb említettem, több hivatali dolgozónak kellett tanúskodnia velem együtt, továbbá Gyurcsik József képviselőt is beidézték az ügyben.

Fontos tudni a bűntetőeljárási szabályokról, hogy

  • a gyanúsított nem köteles igazat mondani, és saját magára nézve terhelő vallomást tenni, azaz amikor Nagy János panasszal él a gyanúsítással szemben, az nem azt jelenti, hogy nem bűnös, hanem azt, hogy – a jog szerint – akár hazudhat is a bűnösségéről,
  • a tanú viszont köteles igazat mondani, a hamis tanúzást a törvény bünteti.

Nem tudom, hogy Nagy Jánost csak a szellemi tulajdonjog ellopásával vádolták-e meg, mindenesetre Nagy János adott egy felettébb furcsa Facebook-élőt 2020. február 2-án. Abból következhet az is, hogy esetleg előre egyeztetett a beszerzés lefolytatásáról a kivitelezővel.

Mivel posztjában ma Nagy János rossz híremet keltette, ügyvédhez fordulok, és meg fogjuk nézni, hogy ezzel Nagy János megvalósított-e valamely, a Btk. szerinti tényállást.

Nem politikai hadjárat ez, hanem egy szimpla büntetőügy, aminek Nagy János polgármester a gyanúsítottja.

Be kellene tartani a törvényeket, polgármester úr.

Nagy Jánost gyanúsítja a NAV Bűnügyi Igazgatósága a kastélyjátszó terveinek ellopásával