Heves vitát generált a városi FB-oldalon az a hozzászólásom, melyben annak indoklását kértem, miért hívtak meg 7 ráadás fellépőt a 12 egyéb zenei produkció mellett a december 3-i városi adventi ünnepre.
Az egyik kommentelő a féltucat „A” kategóriás énekes helyett felelős háziorvost kért mikulásra a lakihegyieknek, István Orsós Felsőtagról (a kiemelt képen) pedig szintén a leszakadt városrészek problémáit sorolta.
Attól tartok, valójában városunk lakóinak többsége nem tudja, hogy ugyanazon a településen, tőle 3-4 km-re méltatlan körülmények között élnek emberek. Nincs közvilágítás, nincs csatorna, a babakocsit a töredezett útpadkán tolják a fiatal anyák, ha egyáltalán van szilárd burkolatú út. Buszjárat nincs, iskolába, orvoshoz, postára eljutni, hivatali ügyeket intézni kész kalandjárat, de nem a szó pozitív értelemében.
- 12 zenei produkció, köztük a mindenki által ismert Szandi fellépése is egy komplett program lenne.
- A 7 ráadás fellépő – akik között olyan nagy nevek vannak, mint Takács Nikolas, DJ Dominique, Vastag Tamás, Hevesi Tamás és Caramel – fellépti díja biztosan nem jön ki abból a 2 millióból, amit a polgármester által előterjesztett 10 millióhoz képest a testület megszavazott.
- A hiányzó pénzt a költségvetés más bugyraiból tolták át ide. Ezek szerint vannak „dugipénzek” a költségvetésben.
- Kár, hogy a „dugipénzek” nem fejlesztésekre fordítódnak. Még nagyobb kár, hogy nem transzparens a költségvetés.
Nem a zenés rendezvényt kárhoztatom – az is kell alkalmanként. Elvi problémám van.
- Miért nincs mértékletesség a lakosság ingyen szórakoztatásában, ha megannyi megoldandó feladat van még a városban?
- Abból a 10 millióból, amibe a ráadás produkciók kerülhetnek, lehetne támogatni pl. egy-két háziorvost, akik nem 2 órás időtartamban szórakoztatnának pár száz embert, hanem a teljes év folyamán emberek ezreit látnák el.
- Jut ebből a szórakozásból azoknak, akiknek mindenből a legkevesebb jut a város lakói közül? Nem. Hiszen egyes városrészekben még busz sincs, amivel beutazhatnának a központba.
Heves vita ide vagy oda, fenntartom, hogy nincs ez így jól. És bízom abban, hogy a posztom hatására felébred a társadalmi szolidaritás, és sokan mondják azt, nem kellenek ide ráadás sztárfellépők, inkább legyen busz, járda, háziorvos, csatorna és minden, ami a méltó élethez kell.