Nem támogattam a Napraforgó ovi bezárását

Nem azért szavaztam ma nemmel az óvodabezárásra, mert ne érteném, hogy a csökkenő gyereklétszám és a jelen költségvetési helyzet mellett racionális döntéseket kell hoznunk.

Azért nem tudtam támogatni a köznevelési koncepciót, melyben szerepel az óvodabezárás, mert elfogadhatatlannak tartom az eljárást szülőkkel, gyerekekkel és óvodai dolgozókkal egyaránt.

A védőnők évek óta mondják, hogy nagyon kevés a gyerek. Meghallani sem kellett volna őket (tudjuk, hogy az úgysem megy), csak értelmezni a rendelkezésre álló adatsorokat. Az átszervezést 2-3 éve el lehetett volna indítani, időt hagyva az érintetteknek az alkalmazkodásra.

Nem lennék most a szülők helyében, akik keresik a napjukban azt az 1 órát, amennyit a felemészt majd az extra utazás, vagy a zsebükben a pénzt szállítójárműre. De a dolgozók sincsenek irigylésre méltó helyzetben, ugyanis nem igaz a jegyző azon állítása, hogy mindenki tudja, hol lesz helye. Nem! A technikai dolgozók nem tudják!

A folyamatjellegű átszervezés, menet közbeni érzékenyítés, alkalmazkodás helyett most hidegzuhanyként ömlik az emberekre az óvodabezárás. Hogy miért? Mert a hatalommegtartó politikát folytató polgármester a kényes kérdéseket aszerint tűzi napirendre, hoz szavazatot az intézkedés vagy visz. Azért nem lépett az elmúlt években, mert az újraválasztására készült, és azért vitte keresztül most az átszervezést, mert azt reméli, 2029-re elfelejtik neki… Nem fogják.

Én az emberséges politikában hiszek, nem ebben a számító hozzáállásban. Az pedig, hogy a polgármester nem szavazta meg a saját előterjesztését, hogy áthárítsa a felelősséget a testületre és az alpolgármesterére, a politika legalja.

Nem támogattam a Napraforgó ovi bezárását