Orsós István: A polgármester és Becz Péter lemondott arról, hogy rendezik a leszakadó városrészekben élők életét???

Évek óta ígérik, semmi nem történik. 2020-ban elkészült a város Gazdasági Programja. Még egy lakossági fórumot is tartottak itt a Horgásztanyán, Jószai Attila volt itt, aki akkor még alpolgármester volt.

Ott elmondta, hogy az első lépés az, hogy a Sós-hegy, a Kavicsos-tó és a Felsőtag teljes közművesítése megtörténjen, hogy legyenek rá tervek. Ígéretet tett, hogy ez be fog kerülni a Gazdasági Programba.

Így is lett, benne van betartotta a szavát. Egészen pontosan úgy, hogy Sóshegy, Kavicsos-tó és a Felsőtag közművesítése. Előkészítés dátuma 2021-2022.

Jószait aztán a polgármester leváltotta, és azóta sem történt semmi előrelépés. Becz Péter sem nyújtott be módosítási javaslatot a költségvetéshez azóta sem.

60 millió forint. Ezt még 2020-ban szavazta meg a testület Jószai Attila javaslatára a stratégiai tervek elkészítésére. Minden évben ott van ez a tétel a költségvetésben, de soha nem arra költik, amire eredetileg szerették volna.

Beszéltem Jószaival, ez a tétel a Felsőtagra lett tervezve. Ehhez képest ebből 2021-ben a Szent Erzsébet téri városközpont színes szagos terveire fordítottak volna 6 milliót, de nem sikerült kiírni a pályázatot, csak 2022-ben. Ebből sem lett és nem is lesz semmi. A városközpont kialakítására nem lesz pénze az önkormányzatnak, akkor meg minek kellett költeni rá???

Ugyanebben az évben ebből a keretből 16,3 milliót költöttek volna a buckai forgalomtervezés tanulmányára, azóta sem lett bevezetve semmi ebből. Csak a felét sikerült felhasználni, mert itt is lassan dolgozott az önkormányzat.

Ezen kívül eddig a költségvetésben szerepelt egy tétel, hogy Bucka, Lakihegy, Északi Városrészek kerete. Ez így volt tavaly és tavalyelőtt is. Aztán amióta a Fidesszel irányít Nagy János, idén kikerült ez a tétel, pedig tavaly is 103 millió volt ide tervezve. Idén nulla forint!!!!!

A polgármester és Becz Péter lemondott arról, hogy rendezik az itt élők életét. Sem az új szabályozási terv nem készült el, amit 2021-re ígértek, sem a közműtervezésnek nem láttak neki.

2023-ban a költségvetésben ez szerepel: NULLA FORINT = Sóshegy, a Kavicsos-tó és a Felsőtag teljes közművesítése!

Szégyen és gyalázat.

Odavigyázzatok!!!

Orsós István: A polgármester és Becz Péter lemondott arról, hogy rendezik a leszakadó városrészekben élők életét???