TESCO raktár bármi áron

Felbontották a járdát a Temető utcában a Csepeli úttól a temető végéig. A kihelyezett tábla szerint elektromos földkábelt fektetnek.

Kis utánajárással kiderítettem, hogy mivel az M0 Autópálya mellett található főelosztó nem tudja kiszolgálni a TESCO raktár áramigényét, Taksonyból hozzák majd az áramot, átfúrva a Kis-Duna medre alatt, a Liget utca – Horgász utca – Föveny utca – Teleki utca – Sport utca – Temető utca – Csepeli út nyomvonalon.

Az érintett utcák közül a Liget utca a legszűkebb.

Az itt lakók elmondták, hogy mivel ingatlanaik a földkábel védőtávolságán belül vannak, az ELMÜ tulajdonosi hozzájárulást kért tőlük a vezetékjogi szolgalom ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez. Mutattak egy vázrajzot is, mely szerint a kábelt a kerítések tövében vinné az ELMÜ.

  • Erről 2023. januárja óta tud az önkormányzat, akkor kérte meg tőle az ELMÜ a tulajdonosi hozzájárulást és a szakhatósági állásfoglalást a vezetékjogi engedélyhez.
  • A polgármester a körzet képviselője, és a szomszéd utcában lakik, mégsem konzultált az érintettekkel.
  • A bejegyzett szolgalmi jog jelentős értékcsökkentő tényező.
  • Az ELMÜ ügyintézője igyekezett lebeszélni az ingatlantulajdonosokat arról, hogy kártalanítást kérjenek, holott az jár az értékcsökkenés ellentételezésére.
  • Az érintettek félnek a villamos vezeték elektromágneses terének egészségkárosító hatásaitól.
  • Az utcában zömmel kisgyermeket nevelő fiatalok laknak.

Nyilván műszaki kérdés is, hogy csak a kerítés tövében vihető el a vezeték, vagy a többi közművezeték helyzete megengedi, hogy a házaktól távolabb vezessék el. Utóbbi megoldás (ha kivitelezhető) értelemszerűen drágább, hiszen több burkolatbontással jár, de bele kell férnie egy 120 ezer m2-es csarnok költségvetésébe, aminek az építési költsége 300-500 ezer Ft/m2, azaz 36-60 milliárd Ft körül lehet (plusz külső infrastruktúra és telekár).

Nagyon szűk az érintett ingatlantulajdonosok mozgástere, de talán el lehet érni valamit, legalább annyit, hogy a házaktól tisztes távolban fusson az a vezeték, és ebből következően a tulajdoni lapra se kelljen szolgalmat felvezetni.

TESCO raktár bármi áron