CIVILEK ÉS DEMOKRATÁK A FEJLŐDŐ MIKLÓSÉRT
A mögöttem álló civilek és az ellenzéki pártok szövetsége garancia arra, hogy tisztességesen, szakmai tudásunk legjava szerint fogjuk Szigetszentmiklóst vezetni, közösen Veletek.
Garantálom, hogy polgármesterként nem fogok támogatni olyan beruházást, ami újabb raktárakat, csarnokokat eredményez közvetlen lakókörnyezetünkben! Az M0-s autóútig történő gyors eljutás alapvető jog minden szigetszentmiklósi számára. Olyan városvezetést szeretnék, ahol végre békében, konfliktusok nélkül, programok alapján, a városért dolgoznak a képviselők.
Kérlek, támogasd programom, támogasd képviselő-jelöltjeinket a választáson június 9-én!
Közlekedő város
- Újabb raktárak helyett gyors eljutást az M0-ig: állami együttműködéssel befejezzük a TESCO-csomópontot és 2×2 sávossá bővítjük a Csepeli utat a város határától.
- A buckai helyi buszjáratokhoz új, minőségi járműparkot biztosítunk.
- Kialakítjuk a Bucka városrészt is magában foglaló belvárosi kerékpáros körutat.
- Minőségi, szabvány szerinti útfelújításokat végzünk, szakmai tervek alapján.
Tudatos városlakó
- Élőben követhetővé tesszük a testületi üléseket.
- Közérthető formában elérhető lesz a város éves költségvetése és a legfrissebb statisztikai adatok.
- Átláthatóvá válik a közpénzköltés, a haveri cégek megbízása helyett nyílt eljárásokat folytatunk le.
- Részvételiségi programot dolgozunk ki, hogy az itt élőket interaktív módon bevonhassuk a tervezési-döntéshozatali folyamatokba.
- Kialakítjuk a közösségi költségvetés bevezetésének kereteit.
Szolgáltató város
- A Kéktó Szabadidőközpontot közösségi célból tovább fejlesztjük, szolgáltatóterek kialakításával és működő WC-vel.
- Rendezett, karbantartott városi tereket alakítunk ki, rendszeresebbé tesszük a parkgondozást.
- Megerősítjük a közterületfelügyeletet, ügyeleti pontot hozunk létre a nyári hétvégéken a Kőparkban.
Zöld város
- Teljes szemléletváltást szeretnénk elérni. Ahol lehet, vissza kell térni a természetes víz- és tápanyagkörforgáshoz, talajmenedzsmenttel és tudatos növénytelepítéssel.
- Élményszerű növényhasználatot szeretnénk a telepítések során, a rendszeres öntözés biztosításával.
- Lakossági pályázatot hirdetünk zöldfalak kialakítására.
Egészséges város
- 24 órás gyermekorvosi ügyelet kialakítását kezdeményezzük.
- Kiemelt forrásokkal kezeljük az orvoshiányt a városban.
- Rendszeres és ingyenes lakossági szűrővizsgálatokat szervezünk, továbbá együttműködünk az egészségmegőrzési programokat szervező egyesületekkel.
Sportos város
- Megkezdjük a tanuszoda és a jégcsarnok kialakítását a Szebeni úti intézményi tömb mellett.
- Betartjuk a törvényeket: a költségvetés meghatározott százalékát költjük a helyi sport támogatására. Ezzel mintegy kétszeresére emelkedik az eddigi támogatásuk.
- Koncepciót készítünk a szabadidősport fejlesztésére.
65+ program
- Kedvezménykártyát biztosítunk az idősek számára a kulturális, egészségmegőrzési és életmód területeken igénybe vehető szolgáltatások esetében.
- Mentorokkal segítjük az elmagányosodás megelőzését és az idősek közösségbe történő integrálását.
Kultúráért program
- A helyi identitást erősítő rendezvényeket preferáljuk, és sokszínű programokat szervezünk.
- Kulturális arculat kidolgozását szeretnénk kérni a helyi művészektől, programszervezőktől.
- Független önkormányzati sajtót biztosítunk a propaganda helyett, amely minden értékközösséget bemutat.
Orsós István, az 1. sz. körzet képviselőjelöltje
40 éve vagyok felsőtagi lakos, azóta harcolok az északi városrészek elszigeteltsége ellen. A térségnek források kellenek a szükséges infrastrukturális fejlesztésekre – ezért fogok dolgozni megválasztásom esetén. Városrészünk ma Szigetszentmiklós egyik legelhanyagoltabb területe. Az itt élő több mint négyezer ember nap mint nap szembesül azzal a tarthatatlan állapottal, amit az elmúlt évek fejlesztési elmaradásai okoznak. Több pénzügyi forrás, több kiállás, valós képviselet kell!
Szívügyem a közlekedési válság felszámolása. Teljes városi infrastruktúra kialakítására van szükség! Az utak állapota botrányos, hiányoznak a járdák és nincs közvilágítás. Meg kell könnyíteni a városi intézmények közvetlen, tömegközlekedési eszközzel történő elérését. Az illegális szemétlerakás továbbra is komoly gondot okoz. Ezeket a közegészségügyi kockázatot jelentő lerakókat meg kell szüntetni. Térfigyelő kamerák kihelyezésével megakadályozhatjuk a további illegális hulladék lerakását. Enyhíteni kell a környezeti szennyezést, a korábbi galvanizáló üzem területén környezeti kármentesítésre, rekultivációra van szükség. A Tesco most épülő logisztikai központjának zajvédelmével biztosítani kell az itt lakók nyugodt pihenését. Legyen ennek a városrésznek is orvosi rendelője, óvodája, iskolája és kulturális
központja! Oldjuk meg, hogy az itt lakók önkormányzati ügyeiket kihelyezett ügyfélszolgálati irodában intézhessék! Adjunk teret a közösségépítésnek, biztosítsunk több kulturális eseményt, találkozási lehetőséget az itt élő közösség tagjainak!
Kovács Lilla, a 2. sz. körzet képviselőjelöltje
Két évtizede élek a városban, és 31 éve dolgozom az egészségügyben. Lakókörnyezetemben több egészség- és környezettudatos kezdeményezést indítottam
el. Célom elősegíteni a 2. választókörzet lakóinak jól-létét!” A városrészünkben élőknek ugyanolyan joga van az egészséghez, a biztonságos, problémamentes közlekedéshez, a minőségi szabadidő eltöltéséhez, mint a város más területén lakóknak, ezért kiemelt fontossággal kezelem az alábbi problémákat és megoldásukat:
- zajvédő fal építése a Tesco logisztikai parkjának város felé eső oldalához, a pumpapályához és a leendő játszótérhez;
- a Petőfi utca és a Szebeni utca kereszteződésébe tervezett körforgalom alaposabb átgondolása, mivel annak megépülése növeli a Széchenyi utcában élők, illetve az ott áthaladók utazási idejét;
- a városrészben élő fiataloknak nincs kikapcsolódási lehetőségük, ezért közösségi teret kell létrehozni egy erre alkalmas területen;
- a Temesvári Utcai Általános Iskola udvara legyen hétvégén megnyitható és sportudvarként használhassák a környéken lakók;
- sürgősen lassítani kell a forgalmat a Komáromi utca és a Szabó utca kereszteződésében, illetve a Széchenyi utcában (S-kanyar);
- fordítsunk fokozott figyelmet a gyalogosközlekedés biztonságának a javítására!
Gubacsi Attila Zoltán, a 3. sz. körzet képviselőjelöltje
„A cselekedet tesz emberré, nem a szó.”
Itt születtem, 33 éve dolgozom kertészmérnökként. Megalapozott terveim vannak egy élhetőbb, „zöld város” létrehozására, melynek célja a közlekedési káosz elszámolása is. Zöld infrastruktúra fejlesztőként fő célom a térség turisztikai, ökoturisztikai lehetőségeinek kiemelése, egy élhetőbb és szebb környezet kialakítása. Az elmúlt évtizedekben a választókörzetet átölelő Duna-part állapota szinte mindenhol leromlott. Rehabilitációja feltétlenül indokolt. Célom, hogy olyan területeket hozzunk létre, melyek a természet erejével az itt élők életminőségének javítását szolgálják. A zöld területek elérhetőségének biztosítása mellett szükség van egyéb infrastukturális fejlesztésekre is ahhoz, hogy a városrészben lakók minőségi környezetben élhessenek.
Amiért dolgozni fogok:
- zöld város víziója;
- Duna-part és a Kis-Duna rehabilitációja;
- turisztika, ökoturisztika fellendítése;
- öko-logikus szemlélet, edukáció az iskolák alsó tagozatában;
- közlekedési káosz megszüntetése a választókerületemben és az elkerülő utakon;
- úthálózat minőségének javítása;
- közösségi- és terápiás kertek létrehozása;
- a zöldenergia hatékonyabb, nagyobb arányú felhasználása;
- buszjárat beindítása az Üdülő soron;
- városi közterületek, parkok felújítása és fejlesztése, interaktívvá tétele;
- szabadtéri sportolási lehetőségek fejlesztése;
- környezet- és klímavédelem a kertészet eszköztárával.
Orosz László, a 4. sz. körzet képviselőjelöltje
61 éves egykori pedagógus, közösségépítő vagyok. Hivatalban lévő képviselőként kérem a bizalmukat munkám folytatásához. Amit ígérek: tisztesség, becsület, együttműködés és szociális érzékenység.
- Lakihegyen megoldás kell a háziorvosi ellátásra, mert jelenleg nincs állandó háziorvosunk. Szeretném, ha a praxisjogot az önkormányzat vásárolná meg, majd bérbe adná pályakezdő orvosok számára. Így tudjuk biztosítani a jövőben az ellátást.
- Állandó jelenlétű közterület-felügyeletre van szükség Lakihegyen a közösségi együttélés szabályainak betartása érdekében.
- Tovább szeretném fejleszteni a közösségi házunkat, befejezni az elmaradt fejlesztéseket.
- Fel kell újítani a Híradó utca burkolatát és az egyéb javításra szoruló utcák burkolatát.
- Rendezni kell a Komp utca és a Komp köz infrastruktúrájának helyzetét.
- Támogatom az iskolabusz rendszerét a lakihegyi gyerekek segítésére.
- Második kijáratot szeretnék létesíteni a Dujmó lakóparkból, ami közvetlen összeköttetést teremt az új iskola elé építendő körforgalomhoz. A Dujmó lakópark parkolási gondjait csak a lakópark déli részén található szántóföldek területén lehet megvalósítani bérbeadható, vagy megvásárolható garázsok építésével.
Varga Imréné Éva, az 5. sz. körzet képviselőjelöltje
Gyermekkorom óta élek Szigetszentmiklóson. Ide köt a családom és a férjemmel közös vállalkozásunk. Olyan városért fogok dolgozni, ahol a generációk békésen, egymás iránti tisztelettel, egymást támogatva élhetnek együtt. Szigetszentmiklós 5-ös számú választókerülete a Csokonai utca melletti Mintalakótelepet, a
Szent Miklós útja lakóházait, az Akácfa körút társasházait és a Tököli út melletti kertvárosias területet foglalja magában. Szakmai tervezés hiányában és minőségi kivitelezés nélkül nem beszélhetünk érdemi városfejlesztésről. Hozzáértő szakemberekre van szükség, ezért velük szeretném megoldani:
- a Csokonai utca – Tököli utca kereszteződésében a csapadékvíz-elvezetést és egy gyalogátkelőhely létesítését;
- a Dr. Varga László utca csapadékvíz-elvezetési problémáját;
- a gimnázium környékének parkolási gondjait egy szakmai tervek alapján elkészülő parkolóval;
- a Szent Miklós lakótelepen a csúnya „murvaparkolók” zöldítését;
- a Jókai utcai kutyafuttató mellett parkolók kialakítását;
- szükségesnek tartom a városi közlekedés egyik főútjának, a Tököli útnak a teljes felújítását.
Nagy feladat előtt állunk. A városrészben meg kell találnunk az egyensúlyt a közlekedési gondokon enyhítő parkolófejlesztések és az élhetőséget biztosító zöldfelületek növelése között. Aktív nyugdíjasként tevékeny közösségi életet élek, sok emberrel találkozom és beszélgetek. Tudom, hogy szemléletváltásra van szükség Szigetszentmiklóson.
Nagy Gergő, a 6. sz. körzet képviselőjelöltje
32 éve élek Szigetszentmiklóson. Szociológusként meggyőződésem, hogy városunk a jelenleg fennálló közlekedési, közlekedésbiztonsági problémák megoldása és a zöldfelületek növelése nélkül nem lehet versenyképes a 21. században. Habár Szigetszentmiklós egyik nagy közúti forgalmat lebonyolító, központi városrészében élünk, fontosnak tartom, hogy mindezek ellenére nyugodt és biztonságos körülmények között tölthessük mindennapjainkat. Az Ön képviselőjeként a legelső naptól kezdve ösztönözni fogom:
- a közlekedésbiztonság javítását (új gyalogátkelőhelyek létesítésével segítsük a tömegközlekedési eszközök megállóhelyeinek biztonságos megközelítését,
- közlekedési szakértőkkel vizsgáltassuk meg az egyirányúsítás lehetőségeit egyes útszakaszokon);
- gyalogátkelőhely kijelölését a Tököli út és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésében;
- a gépjárműforgalom azonnali lassítását a Komáromi utca és a Szabó utca fokozottan balesetveszélyes kereszteződésében;
- K+R autós várakozási-parkolási zóna kialakítását a Kardos István Általános Iskola és Gimnázium közvetlen környezetében, ami a gyerekek gyors ki- és beszállását biztosítja, és csak annak időtartamáig enged megállást;
- a HÉV Szigetszentmiklós megállójánál fekvő parkoló fejlesztését és kerékpártárolók mielőbbi kihelyezését;
- a belvárosi kerékpárút-hálózat tervezésének sürgős megkezdését;
- a klímabarát közösségi terek számának növelését a városrészben.
Határozott célom, hogy folyamatos és közvetlen kapcsolatot tartsak azokkal, akik megtisztelnek a bizalmukkal.
Sveda Zsolt, a 7. sz. körzet képviselőjelöltje
Miklósi születésűként és a 7. körzet képviselőjeként azt látom, hogy városunknak változásra van szüksége, mely kizárólag innovatív, cselekvő és szakértő várospolitikát megvalósítva képzelhető el, a helyi közösség bevonásával. Engedje meg, hogy bemutatkozzam, valamint tervezett programom részleteit ismertessem Önnel. A Zöldi Környezetvédelmi Egyesület vezetőjeként, a Felső-Dunaági Természet- és Környezetvédelmi Közalapítvány kuratóriumi elnökeként, valamint a Miklósért Városvédő Körrel közösen évek óta dolgozom a környezettudatos nevelés és a szemléletváltás elősegítésében. Születésem óta Szigetszentmiklóson élek, öt éve képviselem Önöket, így van rálátásom városunk fejlődésére, illetve hiányosságaira. Továbbra is tartom: egy innovatív, cselekvő és szakértő várospolitikát megvalósító
önkormányzatra van szükség.
Azon dolgozom, hogy a Kertvárosban és a Buckában:
- az utak és a járdák felújítása megfelelő minőségben megtörténjen;
- a zöldhulladék-kezelési rendszer gyakorlata megváltozzon;
- az esővíz-elvezető csatornarendszer kiépítési projektje felgyorsuljon;
- újabb lakó-pihenő övezeteket alakítsunk ki;
- megoldódjon a kertvárosi közterületek rendezettségének, gondozásának hatékonyabb kivitelezése;
- energetikai pályázatokat tegyünk elérhetővé, elsősorban a családi házak korszerűsítésére;
- az Önök véleménye alapján további forgalomcsillapító eszközök kerüljenek kihelyezésre.
Fazekas-Verba Szabolcs, a 8. sz. körzet képviselőjelöltje
12 éve élek Szigetszentmiklóson a családommal. Közművelődési és közigazgatási diplomám van, jelenleg jogi tanulmányokat folytatok. Tudásomat örömmel állítom egy jogszerűen és átláthatóan működő önkormányzat szolgálatába. Szigetszentmiklós földrajzi és természeti adottságai számtalan kiaknázatlan lehetőséget rejtenek. A várost körülvevő ipari parkok ma sok bosszúságot és nehézséget okoznak a lakóközösség számára. Fel kell ismerni, hogy ezek a beruházások hiába termelnek dóbevételt a városnak, ha azt a városrészek fejlesztése helyett a beruházói igények teljesítésére, az okozott egészségügyi, környezeti és közlekedési kár elhárítására kell ordítanunk. Én a településünkön és a választókerületben élő emberek érdekét tartom elsődlegesnek.
Ezért célom:
- a meglévő közparkok és zöldterületek fejlesztése, rekultivációja a lakosság bevonásával;
- a parkolóhelyek számának bővítése, de nem a zöldfelület rovására;
- K+R autós várakozási-parkolási zóna kialakítása a József Attila Általános Iskola közvetlen környezetében, ami a gyerekek gyors ki- és beszállását biztosítja, és csak annak időtartamáig enged megállást;
- a korábban EU-s támogatásból megépített, majd elbontott kutyafuttató újraépítése;
- a közbiztonságot garantáló eszközök fejlesztése, például térfigyelő kamerák elhelyezése a körzetben tapasztalható gyakori rongálások miatt;
- az itt élő gyermekek és fiatalok számára életkorspecifikus játszóterek és közösségi terek kialakítása, a meglévők továbbfejlesztése;
- a járdák és közutak fejlesztése, rekonstrukciója, mert ez a biztonságos közlekedés záloga.
Kovács Levente András, a 9. sz. körzet képviselőjelöltje
20 éve élek a városban. Célom a körzetem és a szigetszentmiklósi egészségügyi ellátás színvonalának emelése. 33 éve dolgozom az egészségügyben, négy éve pedig a Szigetszentmiklós Egészséges Városért Közalapítvány kuratóriumi elnöke vagyok. Hiszem, hogy az egész országban, úgy Szigetszentmiklóson is mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez. A buckai városrész széleskörű támogatással, szakmai és civil szervezetekkel együttműködésben, a lakosság széleskörű bevonásával érheti el, hogy lakói egészségesebb, biztonságosabb és hosszabb életet élhessenek. Az elképzelések összehangolásával teremtsük meg egy közös program feltételeit!
Célkitűzéseim:
- a járdák és a veszélyes útszakaszok felülvizsgálata, újratervezése;
- gyalogátkelőhelyek kialakítása a Csépi úton;
- a csapadékvíz elvezető rendszer fejlesztése, újragondolása szakemberek bevonásával ;
- a buckai közösségi közlekedés fejlesztése (iskolabusz);
- kerékpárút tervezése;
- az egészségügyi ellátás feltételeinek javítása, a minőségi ellátás biztosítása, korszerű és hatékony eszközök beszerzése (a buckai rendelőbe defibrillátor elhelyezése, ami 24 órán keresztül elérhető a lakosok számára);
- a városrész lakói számára egészségfejlesztési programok szervezése a betegségek megelőzése érdekében.
Jószai Johanna, a 10. sz. körzet képviselőjelöltje
Gyerekkorom óta Szigetszentmiklóson élek. Szaktudásom legjavával egy nyugodt, biztonságos és zöld város kialakításáért fogok dolgozni. Állítsuk helyre együtt az egymás iránti tiszteletet! Véleményem szerint összehangolt szakmai és lakossági együttműködésre van szükség ahhoz, hogy a Bucka városrész végre érdemi fejlődést érjen el. Céljainkat nem lehet választókerületekre vetíteni, a teljes Bucka városrész szempontjait kell figyelembe venni. Célom, hogy megvalósuljon városunkban a közösségi költségvetés, ezzel biztosítva a Bucka lakóinak is a lehetőséget, hogy maguk döntsenek a számukra legfontosabb fejlesztési tételekről.
Amiért dolgozni fogok:
- fix városrészi költségvetési keret biztosítása;
- szabványos, aszfaltozott utak szegéllyel történő kialakítása;
- a lakossági igényeknek megfelelő, sűrűbb buszjárat és minőségi járműpark;
- a Bucka városrészt is magában foglaló, városi kerékpárút-hálózat tervezésének sürgős megkezdése, különös figyelmet fordítva a HÉV-megállók és az oktatási intézmények kerékpáros megközelíthetőségére;
- a Kéktó Szabadidőpark további fejlesztése, a nyilvános mosdó nyitvatartásának rendezése;
- a városrészben több közösségi tér (játszótér, sportolási lehetőség) kialakítása;
- további járdák és gyalogátkelők létesítése, a biztonságos közlekedés megteremtése;
- a csapadékvíz elvezetésének megoldása.
Programunk videós formátumban is elérhető, itt: https://fb.watch/uTPYD3MaGG/