Semjén Zsolt 2005-ös kijelentései ma már bumerángként hatnak a Fidesz-KDNP ellen. Ami akkor bizarrnak hatott, idegenül hangzott, az ma már a Fidesz valósága.
„Semjén a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség egy februári rendezvényén többek között azt mondta, hogy:
- „Aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re.
- Tegyen így az is, aki azt akarja, hogy gyermeke szájába az iskolában marihuánás cigarettát nyomjanak,
- aki azt szeretné látni, hogy gyermeke extrém szekták szeánszán veri magát a földhöz,
- vagy aki az eutanázia és az abortusz halálkultúráját képviseli.”
(Origo, 2005. márc. 10.)
Hát igen, mindenki magából (meg a közegéből) indul ki…
Érdekes módon nem estek át nemváltó műtéten óvodások azóta sem, és nem is a liberális értékeket vallók keverednek sorozatos botrányokba, hanem ők: a fideszesek.
Most aztán megy a terelés, az ügyészség meghazudtolja a fideszes vezérkart, Dobrev Klárát feljelenti Tuzson, Juhász Péternél házkutatást tartanak, és parlamenti vizsgálóbizottság felállítása helyett a veszélyhelyzet meghosszabbítására készülnek, a választások utánig tartó újabb 180 napra.
Orbán Viktor akkor, 2005-ben elnéző volt Semjénnel: „Kemény mondatok, amiket Semjén Zsolt mondott, harcos mondatoknak is minősíthetjük őket, de egyébként a tartalmukban nem látok kivetnivalót”.
Kuncze Gábor szerint pedig „aki nem talál kivetnivalót Semjén szavaiban, az nem méltó rá, hogy egy modern, demokratikus országban meghatározó politikai tisztséget töltsön be”.
Orbánék pont ugyanott tartanak, mint 2005-ben: Harcosak, álszentek, pedofilok, megbélyegzők, félelmet keltők…
