Az Orbán-rendszer azért rossz, mert az immoralitás az iránytűje

Hogy mi a baj Orbánnal? Nem a képességei. Nem a származása. Nem a munkabírása. Hanem az erkölcsei.

Elérkeztünk az Orbán-kormány 2. kegyelmi ügyéhez, melyben – a Fidesz szándékai szerint – úgy mentesülnek a felelősök a büntetés alól, hogy még csak nem is kerülnek az igazságszolgáltatás elé. A beismerés maga lenne a politikai halál, így marad a kényszerű rejtegetés és a megelőlegezett kegyelem a 2 állami vezető számára, akikhez gyermekeket hordtak a javítóintézetből, hogy szexuális cselekményt végezzenek velük.

Azt mondják, a Fideszben mindenkit fognak valamivel, amit elkövetett. Milyen abszurd is lenne, ha pont az buktatná be őket, ami egyben tartja a rendszerüket!

Apropó, rendszer. Hány ember hallgatását vásárolták meg, hányan lettek cinkosok, néma tettestársak védtelen gyermekek megerőszakolásában/prostiualizálásában…?

Orbán ugyanazzal a súlyos immoralitással hazudozik a szemünkbe, és fosztja ki az országot, amivel elnézi állami vezetők súlyos devianciáját, alantas, vágyvezérelt viselkedésüket, sőt, lojalitás építésére használja a bűneiket. Az Orbán-rendszer azért rossz, mert az immoralitás az iránytűje.

————

A Szőlő utcai javítóintézetből gyermekeket szállítottak 2 állami vezetőhöz. Pintér hallgat, az igazságügyi miniszter feljelentette Dobrev Klárát, de feljelentették Kuslits Gábort, a gyermekvédelmi szolgálat egykori igazgatóját is, aki először beszélt a 2 állami vezető pedofil bűncselekményeiről. A hatóságok 10, de inkább 15 éve tudnak arról, mi folyik a Szőlő utcában, de nem tettek semmit idén júniusig, amikor az intézmény vezetőjét letartóztatták. A Demokratikus Koalíció a két kormánypárti politikus nevét követeli a belügyminisztertől.

Az Orbán-rendszer azért rossz, mert az immoralitás az iránytűje

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük