– Mer’ a Gyurcsány azt is elvette!
– Dehogy vette, Mari néni, az a Bajnai volt, de csak mert világválság volt. Viszont az Orbán, na, ő 10 évig nem adta vissza, pedig jól futott a szekér!
A 2010 utáni közélet egyik legnagyobb hazugsága a 13. havi nyugdíj. Gyurcsány Ferenc megérdemli a rehabilitációt – a 13. havi nyugdíj kapcsán is.
2003 előtt – beleértve Orbán 1998-2002 közötti kormányzását is – nem volt 13. havi nyugdíj.
A Medgyessy-kormány 2003 decemberében folyósított először 13. havi nyugdíjat – akkor még csak az alacsony nyugdíjúak számára.
A Fidesz meg sem szavazta a törvénybe foglalását. Voltak, aki nemmel szavaztak, és voltak, akik távol maradtak a szavazástól, pl. Orbán Viktor.
Gyurcsány Ferenc 2006-ban kiterjesztette az intézkedést minden nyugdíjasra.
A világválság miatt előbb szűkítették a 13. havi nyugdíjat, majd Bajnai Gordon megszüntette, azaz 2010-től nem járt.
Orbán 2010 után többször nyilatkozta azt, hogy akkor vezeti vissza a 13. havi nyugdíjat, „ha lesz miből”.
Éppenséggel lett volna miből visszavezetni (ha jutott 350 milliárd stadionépítésre, akkor erre is juthatott volna), de 2010 es 2020 között mégsem tette meg.
2021-ben bejelentette a lépésenkénti (egyheti részletekben történő) visszavezetést, de 2022-ben annyira megrémült attól, hogy elbukja a választást, hogy odaadta az egészet.
„A baloldal elvette, mi visszaadtuk.”
Ja, de miért csak 12 év után???
