50 évet zártam le tegnap. Mindkét szülőm meghalt, a szülői házat, ahová a bábaképzőből ’75-ben hazavittek, eladtuk. Könyveket, fényképeket, apu Volánnál kapott elismeréseit hoztam el – ez volt a búcsú. Már csak a temető köt Szolnokhoz. Mit is mondjak… Megrázó.
Csak emiatt azonban nem írtam volna posztot. Ez a magánügyem. Ám az éjjel – ebben a zaklatott állapotomban – lefideszbérenceztek engem és a DK-s csapatot. Ketten is, két tiszás.
Legyen világos mindenkinek, aki a jövőben a szabad véleménynyilvánítás álcája mögött szidalmaz, gyalázkodik, hazudik:
- Rengeteg ember nem él már, aki még élhetne, mert Orbánék olyan költségvetési pozícióba navigálták az országot, hogy nem jut elég pénz az egészségügyre, sőt, szándékuk sem volt soha arra, hogy normális egészségügyi rendszert működtessenek.
- Fájdalmas trauma, hogy úgy vesztettem el apámat, hogy az 1 heti kórházi tartózkodása alatt – amikor az osztály egy vírus miatt le volt zárva – a táskáján a cipzárt sem húzták ki. Betették egy ágyba meghalni.
- Sem Orbánnak, sem senkinek, aki az embertelen és pénzéhes bandájához tartozott valaha, nem bocsájtok meg. Sem a magam veszteségéért, sem más családok vesztesége miatt.
- Aki nem törődött azzal, mekkora a jóléte társadalmi ára, azaz hány ember nyomorog, él egyik napról a másikra, vagy hal meg az elégtelen orvosi ellátás miatt, hogy ő több százmilliónyi, akár milliárdnyi közpénzt kereshessen, felőlem akármilyen gúnyát ölthet magára. Nem fogom soha sem rendszerváltónak, sem a jóléti állam letéteményesének tartani, csak mert azt harsogja magáról. Ha esetleg bocsánatot kérne… De nem fog. Azt csak rendes emberek szoktak.
Indulok az országgyűlési választáson, ha a fejük tetejére állnak, akkor is. Az igazságosságért, a társadalmi egyenlőségért, az emberi méltóságért, az élet megbecsüléséért és hogy mindezen értékeket a DK képviselhesse a parlamentben. A hamis próféták ellenében is, vagy annál inkább, mivel hamis próféták járják a várost és az országot.
A tiszás urak pedig a nagy Fidesz-ellenességben számolgassanak már egy kicsit, hány fideszes is van a Tiszában. Aztán meg menjenek fel a Tisza jelöltjének (ha van ilyen :))) oldalára hisztériázni. Nálam semmi keresnivalójuk, hiszen a DK-ban egyetlen fideszes sincs, de még olyan se, aki valaha a Fideszre szavazott. Ezt jelenti a stabil értékrend.
