Kocsis-Cake Olivioval, a DK környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminiszterével közösen szólaltunk meg annak kapcsán, hogy a szigetszentmiklósi olajszennyezés ügyében 3 év után megszüntették az eljárást.
Az ügyben a DK Polt Péter legfőbb ügyészt és Pintér Sándor belügyminisztert is megkeresi, hogy választ kapjon arra a kérdésre, miért hagyják, hogy következmények nélkül maradjon az utóbbi évtizedek egyik legsúlyosabb környezetkárosítása.
Kocsis Éva:
„Szigetszentmiklósi lakosként különösen felháborítónak tartom amit a folyónkkal tettek, ráadásul még mindig nem tudjuk, ki a felelős. Ha ezt a példátlanul súlyos környezetkárosítást megússzák az elkövetők, hogyan lehetünk biztosak abban, hogy nem történik újra ilyen cselekmény? Talán azért szüntették meg az eljárást, mert a gyanúsított kötődik a gazdaság vagy a közélet egyik befolyásos szereplőjéhez?
Az ügyben a Demokratikus Koalíció országgyűlési frakciója írásbeli kérdést intézett Pintér Sándorhoz, melyre a belügyminiszter válaszát magam is nagy érdeklődéssel várom.
A Demokratikus Koalíció szerint egy felelős városvezetés nem nézheti tétlenül, ahogy tönkre teszik városunkat, Szigetszentmiklóst. Polgármesterjelöltként elkötelezett vagyok a felelősök felkutatásában. Nem hagyhatjuk, hogy bárki büntetlenül megússza lakókörnyezetünk beszennyezését. Meg fogjuk találni a bűnöseket, és nem fogjuk engedni, hogy következmények nélkül maradjon egy ilyen súlyos bűncselekmény.”