Nagy János, az árulók és a Fidesz egy CSAPAT

Érdeklődéssel hallgattam ma a Vántsa Botonddal készített interjút a Lakihegy Rádió Fm 107-en, és nem csak azért, mert sokadik ízben és a választások közeledtével egyre gyakrabban hívják be a képviselő urat a rádióba.

Azt mondja Vántsa Botond, hogy kell egy jó CSAPAT, ha fejleszteni szeretnénk a várost.

Itt rögtön álljunk is meg. 2022. szeptember 7. óta, amikor a fideszesek beültek a komplett ellenzék (mínusz az áruló Ladányi/ex-mszp és Lupa) helyeire az önkormányzat fő döntéselőkészítő szerveibe, illetve az önkormányzati cégek felügyelőbizottságaiba, ők,

Nagy János, az árulók és a Fidesz egy CSAPAT.

Azóta a Fidesz

  • megkapta a beígért frakcióirodát egy hivatali állományban lévő munkatárs formájában (tehát mi fizetjük a Fidesz emberét, úgy, mintha nem állnának egyébként korlátlan erőforrások a Fidesz rendelkezésére),
  • Nagy Jánossal együtt tömte ki indokolatlanul azt az Ariest megbízásokkal, melynek az ügyvezetését ők maguk ellenőrzik, ami a „kecskére káposztát” esete,
  • Nagy Jánossal együtt hallgatja agyon, hogy ebben a ciklusban sem épül át a gyártelepi Hév-átjáró,
  • egyszer sem kérdezte fel CSAPATvezetőjüket, a polgármestert az ügyben, hogy az lemondott az M0 csomópontról a TESCO-raktár építése kapcsán.

Ha a képviselő úr elégedetlen a mostani csapattal, akkor bizony kellene egy kis önvizsgálatot gyakorolnia mint CSAPATtitkár-pajtásnak.

Ami pedig a képviselő úr sajnálkozását illeti a felett, hogy januárban nem lesz képviselő-testületi ülés (egyébként február 1-jén sem, amely dátum benne van a munkatervben), majd csak február végén, azt kétkedéssel fogadom. Csak ott bujkál bennem a kisördög, hogy esetleg a CSAPAT együtt készíti a város költségvetését, és még nem alkudtak meg, ki mit kap, ezért a csúszás.

Nagy János, az árulók és a Fidesz egy CSAPAT