Büntetőpadon a miklósi egyesületek és alapítványok

Nem ilyen lovat akartunk. A szeptember 7-i képviselő-testületi ülés lerántotta a leplet Nagy János politikájáról, ha annak lehet nevezni a fideszes pálfordulást, a hozzá lojálisak jutalmazását és az őt kritizálók megbüntetését.

Nem, Nagy János nem változott meg 2019 óta. Mindig ilyen volt, csak a körülmények nem voltak adottak: hatalma nem volt ahhoz, hogy megmutathassa valódi arcát.

Nem ejthet túszul örökre egy várost, ahogy Orbán sem ejthet túszul egy országot. Már bomlik a „hazugság pulóvere” – Bánki György, a nárcizmus hazai vezető szakértője szavaival élve -, és teljesen le fog fejtődni, az aljas szándék pedig nyilvánvalóvá válik.

Nagy János szeptember 7-én összeállt a Fidesszel és alaposan megjutalmazta a fideszeseket és azt a két álellenzéki képviselőt, akik megszavazták a Fidesz visszatérését a hatalomba. Minden fizetős bizottsági elnöki és alelnöki pozíciót a Fidesz és ezek ketten kaptak (egy énektanár és egy palacsintasütő diplomás), és az önkormányzati cégek felügyelőbizottságaiban is ők ülnek, kiegészülve néhány Nagy János hívővel. (Nagy és Jaksa csak azért nem vállalt még több pozíciót, mert ők törvény szerint nem lehetnek bizottsági és felügyelőbizottsági tagok.)

Mennyiben szolgálja a város érdekeit ez a példátlan pozíciósztogatás szűk körben?

Közben azok, akik valóban tenni szeretnének a városért, büntetőpadra kerültek!

A napokban a Szigetszentmiklós Egészséges Városért Közalapítvány kuratóriuma számolt be arról, hogy Nagy János – a képviselő-testület által az alapítvány számára meghatározott keret felhasználását illetően – komoly nyomás alá helyezte a kuratóriumot. Szabály szerint a kuratórium dönthet a keret felhasználásáról, Nagy azonban a nyugdíjasok üdültetésére akarja költeni a pénzt. A kuratórium emögött azt sejti, a nyugdíjasok szavazatai a fontosak Nagy Jánosnak, nem az, hogy az alapítvány egy olyan, minden korcsoportra kiterjedő egészségmegőrzési és -nevelési programot hajtson végre, amely a helyiek széles rétegeit szolgálja.

Sveda Zsolt, a Felső-Dunaági Környezetvédelmi Közalapítvány kuratóriumi elnöke Facebook-posztban szólította fel Nagy Jánost rágalmainak visszavonására, miután Nagy azt sejtette a DunaMédia Televíziónak adott interjújában, hogy Sveda Zsolt és Jószai Attila, DK-s képviselők „másra” akarták költeni az alapítványnak megítélt keretet. Nagy valójában a hivatalon keresztül hónapok óta blokkolja az alapítványnak járó összeg kifizetését és ezzel az előkészített zöldprogram megvalósítását. Fontosabb számára a „dékázás” és a DK-s képviselők lejáratása, mint a város fejlődése.

Hozzáteszem, öt budapesti kerület működik dk-s polgármester vezetésével. Rengeteg tapasztalat, jó gyakorlat, ötlet halmozódik fel ezeknél az önkormányzatoknál, hozzáférhetően, átültethetően. Ezt nem kihasználni, hanem helyette egy teljes zöldprojektet megfúrni, csak mert DK, ostobaság és bűn a városlakókkal szemben.

Orosz László, független önkormányzati képviselő – akit Nagy János szeptember 7-én fideszes szavazatokkal távolított el bizottsági elnöki és felügyelőbizottsági pozíciójából – évek óta fáradhatatlanul dolgozik a lakihegyi emberekért, körülményeik javításáért és egy igazi közösség létrehozásért. A 14 éve indult és azóta hagyománnyá lett lakihegyi pörköltparti minden évben önkormányzati támogatással valósult meg, a polgármester fővédnökségével. Idén először az önkormányzat a rendező Lakihegyi Szabadidősport Egyesületnek nem utalta el a képviselő-testület által megszavazott keretet, melyből a rendezvényt finanszírozni tervezték, és Nagy egy szűkszavú, a titkárnőjén keresztül küldött levélben azt is jelezte, hogy nem lesz jelen az eseményen, de még helyettesét sem küldte maga helyett. Hmm.

Büntetőpadon a miklósi egyesületek és alapítványok