Kitől és mitől független a Mónus „média”?

Leginkább a valóságtól és a jó ízléstől, mert ezektől jócskán eltávolodott.

Mónus Csaba szavazást indított a Hyde-Sziget csoportban „Ki a tiltó, ill. a tiltott király?” címmel. A csoport – leírása szerint – a szólásszabadság és szabad véleménynyilvánítás helye, a valóságban azonban sajnos egymás minden tényszerűséget nélkülöző hergelése gyakoribb az érvelő vitánál.

Ez a szavazás is egyfajta hergelés.

Ráadásul Csaba nem törölte az „Egyik sem mert nem bunkó egy ember!” válaszlehetőséget, amit az egyik csoporttag adott meg. Nyelvtanilag döcögős a mondat, de azt kiértjük belőle, hogy aki tilt, az bunkó.

Szerintem akit tiltani kell, azzal van a gond. Senkinek nem kell eltűrnie a sértegetést, a fröcsögést, a röhögőjelezést, de még egymás súlyos meg nem értése is keletkeztethet olyan helyzetet, hogy az ember azt mondja, semmi értelme ismerősnek, vagy egyáltalán láthatónak lenni egymás számára.

Érdekes, hogy a Facebook alkotói nyilván az emberek igényei szerint fejlesztették a platformot, ezért lehet tiltani és távolságot tartani. Mégis vannak akik úgy érzik, rájuk nem vonatkoznak a szabályok, következmények nélkül mocskolódhatnak minden tényalap nélkül, aztán meg jól megsértődnek, ha élnek velük szemben a tiltás jogos lehetőségével, amit a platform biztosít.

Ami a velem kapcsolatos válaszokat illeti, több, állítólag tiltott személy profilját látom és azokét is, akik engem tiltottak. Van, akit valóban tiltottam, majd feloldottam, és többé-kevésbe rendeztük a viszonyunkat – ebben az esetben elfogadom, hogy bejelölte, hogy tiltottam, de aki úgy gondolja, hogy tiltott engem, de mégsem, az mire gondolt??!

És akkor a királyjelöltekről

  • Bóna Zoltánon kívül nem látok a listában egyetlen Fidesz-tag képviselőt sem, de Ladányi és Lupa (a puccsisták) sincsenek a listán. Márpedig szemmel látható jövedelmet az önkormányzatból csak ez a képviselői kör vesz ki, a legjobban fizetett közülük 785 ezret visz haza.
  • Politizálni nem csak a Facebookon lehet, de ott egyelőre még érdemes. Az általam a listából hiányoltak ezt csak hellyel-közzel gyakorolják. Jobbára csak megosztanak, saját írás, saját teljesítmény nincs. Csoportokban sem látom őket, hogy kommentjeikkel segítenék, tájékoztatnák a város lakóit. Sőt, a jelenleg a Fidesz oldalán a polgármesterjelöltségre legesélyesebb Vántsa Botondnak még Facebook-profilja sincs. Igaza van, felesleges is, mert nem vár el tőle senki semmit, csak hogy fideszes legyen. Az ellenzéki persze legyen szép, okos, feddhetetlen, dolgozzon 0-24-ben, viselje a kritikát (=mocskolódást), és meg ne próbáljon tiltani senkit.
  • Mivel ezek a gazdagon fizetett képviselők nem vagy alig facebookoznak, így tiltásokba sem futnak bele. Ezt nem tartom dicsőségnek, inkább a választott pozíció semmibe vételének. Mert kötve hiszem, hogy valaki a Facebookon nem kommunikál a választóival, de kéthavonta lejárja a körzetét.

Csaba szerint nem ezeket az embereket kell rángatni, hanem pl. engem, akinek nincs mandátuma, így nem is kap a várostól tiszteletdíjat. Logikus, nemde?

Kitől és mitől független a Mónus „média”?