Nyomozás folyik a kastélyjátszó ügyében

A mai képviselő-testületi ülésen ismét elhangzott egy kérdés, amihez hasonlóra idén április 27-én már volt példa Jószai Attila részéről (videó). Ahogy a kérdésekből is kiderül, NAV nyomozás zajlik a kastélyjátszó ügyében szellemi tulajdonjog megsértése miatt, Nagy János viszont válasza szerint nem tud erről. Mi azonban tudjuk, hogy hónapok óta folynak a tanúkihallgatások.

2019 végétől 2020 elejéig a polgármesteri kabinetben dolgoztam, és a sajtóért feleltem. Ebben a minőségben részt vettem az akkor még működő „Összefogás a változásért” frakció heti ülésein. Ezek egyikén, valamikor 2020 elején a frakciótagok arról döntöttek, hogy mivel nagyobb léptékű beruházás nincs az asztalon, helyette valamilyen látványos, népszerű, a polgármesternek kedveltséget hozó beruházást valósítanának meg.

A polgármester előadta, hogy van egy ötlete: Csepelen van egy játszótér, amit Miklóson is meg lehetne csinálni, hogy a miklósi családoknak ne kelljen Csepelre utazni játszani. A frakció elvi támogatását kérte, és jelezte, hogy mivel ez az ő projektje, mindent intéz, a képviselőknek nincs ezzel dolga.

A következő frakcióülésre Nagy be is hozta az azóta elhíresült ceruzarajzot, ami úgy nézett ki, mintha az egyik csepeli játszótérről készült volna. Az elnagyolt, költségtervezésre teljességgel alkalmatlan rajzot a képviselők megmosolyogták, és jelezték, hogy ennek alapján nem lehet 50 millió forintot megszavazni, Nagy azonban meggyőzte őket, hogy mindent kézben tart.

Így is történt. Nagy a hivatali munkatársakkal elkészíttette az előterjesztést (kommentben olvasható), majd a képviselő-testületi ülésen indítványozta az 50 milliós beruházás elfogadását egy ceruzarajz alapján. Az előterjesztést – Nagy szándéka szerint – sürgősségi indítványként tárgyalták, az önkormányzati bizottságok mellőzésével, holott a normál döntéshozatali eljárások megkerülésére nem volt nyomós ok. Az elfogadott határozat Nagy Jánost hatalmazta fel a szükséges beszerzések lefolytatására.

Amikor a ceruzarajz megjelent a városi hivatalos Facebook-oldalon és a Kisvárosban, a tervek jogos tulajdonosa pert indított plagizálás miatt. Az ügy koronaékszere pedig Nagy János elszólása egy februári Facebook-élőben (kommentben található):

„ha a pályázat elindul, és amikor megnyeri a készítő cég, vagy nem tudom…”.

A testületi döntés végrehajtása már a pandémia időszakára esett. A pandémia után – többek között ennek a projektnek a körülményei miatt is – nyújtotta be az ellenzéki képviselők tisztességesen gondolkodó része az ún. Demokrácia-csomagot, ami átlátható és nyilvános beszerzési eljárásokat írt volna elő. Erre indította ellenük a polgármester a kis magánháborúját, és fokozatosan váltotta le ellenlábasait. Végül a Fidesz mellett kötött ki a 2022 szeptemberi puccsot követően.

Nyomozás folyik a kastélyjátszó ügyében